Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995. augusztus |
- |
Az ókori görögök a vitáik alkalmával nem csak filozófiával foglalkoztak. Ők a természet viselkedéseit tanulmányozták - fizikát, csillagászatot, kémiát. Azokban az időkben az elfogadott vélemény az volt, hogy a világ lapos, a mennyek pedig az istenek hóbortjai szerint járják a táncukat, bárkik legyenek is ők. Nem voltak mikroszkópjaik, részecskegyorsítóik és pörgetőgépeik, és képtelenek voltak a vegyszerek szétválasztására, hogy próbára tegyék elméleteiket. Még a szubatomi részecskékről sem volt fogalmuk. Hogyan is lehetett volna, amikor az anyag csak olyan kategóriák valamelyikébe esett, mint szilárd, folyékony, légnemű és szellemi.
Mégis egy férfi, Démokritosz, azt a hipotézist állította fel, hogy az anyagnak ugyanaz az alap alkotóeleme, és hogy ezek picike golyók, nyalábokban, több vagy kevesebb. Apró golyócskák, melyek fürgén mozognak vagy nyugodtan állnak, és egymásba kapaszkodnak, vagy önálló életet élnek - molekulák! Hogyan született az elképzelés egy olyan emberben, aki előtt még a naprendszer-modell is feltáratlan volt, keringő bolygók egy központi nap körül, hát még az elemek a periódusos rendszerben, és az ő elméleti szubatomi szerkezetük? Démokritosznak nyugodt alkalmak adatottak meg a kertjében, ahol olyan egyszerű csodákon merengett el, mint az esőcseppek, és a fodrok, melyeket ezek a tócsákban keltettek. Lényegében leadta a Hívást, és idegenek meghallották őt, akik sok órát töltöttek vele, ismételt alkalmakkor, bemutatva, hogy hogyan működnek a dolgok. Démokritoszt visszatették a kertjébe, ahol a felesége tudta szerint egész idő alatt tartózkodott, hogy mindezt magában elrendezze. Míg a hívására válaszoló idegenek egy készséges tanítványra lelhettek, Démokritosz már nem volt ilyen szerencsés a társaival, akik kigúnyolták őt mindazért, amiket ők ostoba állításoknak tartottak.