Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995. július |
- |
A sötét erők mágikus varázslásokon keresztüli segítségül hívása kezdettől fogva része az emberi történelemnek, amióta csak emberi formába inkarnált entitások le-leadják a Hívást az önmagát-szolgálninak. A bosszúállás vágya, hogy eltüntessen egy vetélytársat, hogy meglopjon egy másikat, hogy növelje a személyes hatalmát mások rovására - mindezek a vágyak egy ilyen hívást képeznek.
A mágikus varázslásoknak vagy szertartásoknak, mint amilyenek a pentagramok a földön, semmi közük magához a Hívás leadásához vagy fogadásához, ám a kedélyállapotot beállító gyakorlatoknak igen is van közük. Például, a véráldozat vagy az érvágás - különösen egy ártatlanon vagy egy olyasvalakin, akit ezek a résztvevők vonakodóak feláldozni személyes kötelékekből kifolyólag - beállítják a lelkiállapotot. Ezeknek a cselekedeteknek a révén, a résztvevők fokról fokra lekapcsolják az empátiájukat a másik iránt, és azokra az ön-kielégítő célokra koncentrálnak, amelyek a szertartáshoz vezették őket. Valóban feláldoznak csecsemőket, méghozzá az anyjuk? Igen, de nem olyan gyakorisággal, mint ahogy az a közvéleménnyel el lett hitetve. Legtöbbször a feláldozott ember a csoportnak egy periférikus tagja, hogy így a szektavezér egy hatalmi túrára indulhat. A szektavezér az abbéli képességében magasztalódik, hogy barátok egymás ellen fordulnak, az ő parancsszavára. Az efféle hatalmi túrák egy olyan kábítószerré válnak, hogy egyre több és több ilyen szertartásokat hajtanak végre, a kimenetel pedig két út egyikéhez vezet.
A leggyakrabban a csoport a degradáció egyre nagyobb mélységeibe jut el. Nemi aktusok, szélsőséges perverziók. Tagok megalázkodása, akiknek meg kellhet enniük egymás ürülékét. A szekta minden egyes összehívása egy újabb lépést tesz szükségessé, hogy így a vezér újra elszállhasson. A dolgok ritkán stagnálnak. A végén, a dolgok olyannyira szélsőségessé válnak, hogy a szituáció a nyilvánosság figyelmét is felkelti. Kisgyerekek tűnnek el, állati részek kerülnek elő, emberek roppannak össze és fakadnak sírva ok nélkül. Mindenki idegessé válik, csoporttagok pedig egyszerűen lelépnek. Ruhákat a bőröndbe, feltankolni a kocsit és gyerünk. Az elkülönülés egy visszatérést jelent a normál körülmények közé. A szektatagok templomok felé kóborolva találják magukat, és valami önmagukon kívül álló magyarázatokba kapaszkodva - megszállták őket, mások befolyása alatt voltak: tuti, hogy nem ők voltak azok! Megingatva, a csoport gyakran teljesen feloszlik, és vagy megújul vagy nem újul meg később, talán másokkal vagy máshol. A vezér nagy valószínűség szerint újrakezdi, azonban egy új helyszínen, ahol a dolgok nem olyan hevesek.
A második szkenárió akkor játszódik le, amikor a csoportnak egy csomó kellemetlensége akad. Eleinte a sátánista szertartásokat szórakozásból csinálták. Lássuk, mi történik! Amikor a dolgok a saját útjukat veszik, akkor vitákba torkollanak, a viták pedig fokozódnak, ahogy a vezér kívánságai a csoportra nézve is egyre fokozódnak. Így ráduplázva, a dolgok apróra darabolódnak.
Vajon a sátáni szertartások démonok megjelenéséhez és embereknek az ördöggel való lepaktálásához vezetnek? Ez egy paródia arra nézve, ami valójában történik, mivel ez nem ennyire forgatókönyvszerű. A Hívásra válaszoló önmagát-szolgáló entitások megjelenhetnek a csoportnak, de csak röviden. Ezek a démonok bármilyen formát felvehetnek, mivel a 3. denzitás felett állnak, és így képesek denzitások között mozogni, kedvük szerint jelenve meg és tűnve el. Megmutathatják magukat a természetes valójukban, de fel is fokozhatják a megjelenésüket, hogy a megrémült emberekben félelmet keltsenek, hogy követeljenek és engedelmességet kapjanak, amire valamennyi önmagát-szolgáló entitás törekszik, csillapítás nélkül. Az emberek valóban eladják a lelküket, mivel ők az önmagát-szolgálni orientációhoz csatlakoznak, ahol a kontroll és a rabság egy mindennapos realitás. Végrehajthatnak-e dolgokat a megidézett démonok? Nem. Valamennyi cselekedet a Földön emberek révén történik, így ellenszolgáltatások csak emberektől jöhetnek. Minthogy most az önmagát-szolgáló tömegről beszélünk, a mások irányába való nagylelkűségnek itt nincs nagy valószínűsége. Máskülönben, az önmagát-szolgálni nem az igazmondásáról híres, és a hazugságoknak mindenféle formáját felhasználnák, hogy embereket egy olyan ösvény követésére sarkalljanak, ami valamilyen úton-módon a Hívást megválaszoló entitásnak kedvez. Csak nem egy csillogó új kocsira vágyik az ember? Megkapja. Csak meg kell ölni hozzá a gyereket. Természetes, hogy a kocsi soha nem érkezik meg, ám az ember gyakran végrehajtja a rá eső részét az alkunak.