ZetaTalk: Nemi különbségek

A kétneműség a legáltalánosabb formája a nemiségnek a világegyetemben; kialakulása a nyilvánvalónak tulajdonítható - ha valaki egy új genetikai egyedet akar kialakítani különböző DNS mintákból, akkor két DNS minta összevegyítése megoldja a dolgot. Igazából, bármely életforma, amely nem kombinálódik új variációkba, kihal, képtelen kiállni a környezeti változókat, amelyekkel előbb vagy utóbb szembetalálkozik. Beltenyésztésű génállományok ugyancsak érzékenyek a rendellenességekre vagy az öröklődő betegségekre, aminek állatkerti gondozók kínzóan jól tudatában vannak. A génállomány összekeveredésének képessége az ok, amiért a DNS-nek legtöbbször két szálja van. Azok az életformák, amelyeknek csak egy DNS száljuk volt, nem éltek túl, hogy szaporodhassanak, a kettőnél több szállal rendelkezők pedig genetikai hibákra voltak hajlamosak a fogamzás szétválasztódási ill. újra-összeolvadási fázisában. Így a kétneműség a legáltalánosabb forma, melyet az életforma abbéli képessége követ, hogy lemásolja önmagát.

A Föld egy iskolapéldája a nagy számú nemi variációknak, amelyek megjelenhetnek. Azonban, az utód akár egy intenzív és áldozatteli párzás, egy életért való párosodás, akár egy alkalmi összetalálkozás eredménye, ahol rovarok rajzanak vagy halak keverik össze az anyagjukat a tavacska alján, a folyamat ugyanaz - két fél-DNS találkozik, hogy egy egészet alkosson. Hogy az életforma hogyan bonyolítja ezt le, az váltakozik, a Földön, a petének és a spermának a testen kívül való találkozásától, mint a halaknál, a testen belüli teljes kifejlődésig, mint a legtöbb emlősnél; az egyeditől a minden párzás alkalmával tömeges utódlásig a túlélési esélyektől függően; egy megkülönböztethető párosodástól egy promiszkuit lebonyolításig, mint amilyenbe a bálnák gyakran bocsátkoznak, hogy a fogantatás esélyeit megsokszorozzák. A Földnek számos olyan életformája van, mint a földigiliszták, amelyek ivartalanul szaporodhatnak, amikor kétnemű szaporodásra nem adódik kedvező lehetőség. Ezért, a további variációk, amelyeket a világegyetem nyújtana, nem lennének olyan meglepőek. A méret, a forma, a párzási időszak hossza, a párzás időzítése vagy a nász gyakorisága olyan tényezők, amelyek ahhoz kapcsolódnak, hogy mi bizonyult a legkedvezőbbnek az életforma számára az evolúciója során.

A gyakran látható nemi jellegzetességek, a hím zömöksége a nőstény filigránságával szemben, ami olyan gyakori a Föld emlőseinél, nem a leggyakoribb elrendezés univerzumszerte. A nagytestű hímek a Földön avégett jelentek meg, hogy ezek mutattak hajlamosságot a megszerezhető nőstényekkel való párzás jogának elnyerésére, és így génjeik továbbadására. Sok rovarotoknál a nőstény a hatalmas, mint pl. a méhkirálynő, a mérete jelezvén az ő központi szerepét. A hím mérete nem számít, mivel a párzást egyszerre végzik, egy rajzás eredményeképpen. Univerzumszerte, a legáltalánosabb méret és alak elrendezés egy hasonló méret, azon tény eredményeként, hogy az életformák legtöbbje vízi bolygókról származik, és a fogantatás a testen kívül történik. Ahol az életet a test belsejében hordják, a nőstény forma tükrözi ezt. Ennek szélsőségei váltakoznak az alig kialakult állapotú születéstől, mint a ti kenguruitoknál, a teljesen kifejlődötten való világra jövetelig, mint a ti legtöbb emlősötöknél.

A hím erő és agresszió a nőstény önuralom ellenében - mely gyakori az életformáknál, amelyek a Földön alakultak ki -, nem az egyetlen elrendezés, aminek az ember tudatában van. Néhány rovarnál, mint amilyen az imádkozó sáska, a nőstény megtermett és agresszív, míg a hím elég kicsi ahhoz, hogy uzsonna legyen belőle a nőstény számára a párzást követően, ami általában meg is történik. A szárazföldi élőlények a Földön úgy alakultak ki, hogy a hímek agresszívek, a nőstények pedig passzívak lettek részben a ragadozók száma miatt a Földön. Azok a hímek, amelyek dührohamban törtek ki, amikor a területük veszélybe került, és a csatában nagy erővel és elszántsággal védték az általuk megtermékenyített nőstényeket a felfalás elől, továbbadták a génjeiket. Univerzumszerte, az agresszivitiásbeli különbségek a nemek között a leggyakrabban afelé tolódnak, hogy a nőstények az agresszívebbek, mivel az anya meg kell kaparintson minden megszerezhető élelmet a petékhez/ikrákhoz/tojásokhoz/stb, vagy a fiókáknak/kölyköknek/kicsinyeknek, amelyeknek életet akar adni.

A Földön, a párzási gyakoriság a leggyakrabban az évszakokhoz kötődik, a fiatalok az őrült tülekedésben, hogy elérjék a megfelelő testméretet a meleg nyári hónapok túlélése érdekében. Olyan életformáknál, ahol a fiatalok fogyatkoznak, a párzás gyakorisága majdnem állandó, mint az embereknél, ahol a kicsik szőrtelenek és mozgásképtelenek. Az Univezum más részeiben, vagy hosszabb pályájú bolygókon, az évszakok ebben nem lennének meghatározók, vagy az életforma egy hosszú hibernációja következhetne be. Vannak olyan életformák a világegyetemben, amelyek életük során (átlagosan) csak egyszer szexelnek, és akkor egy nagy számú utódot hoznak létre. Egy kemény életfeltételekkel rendelkező bolygón, ahol a gyenge fiatal életnek egy szűk időkeret áll rendelkezésére, amelyben elkúszhat a felnőttkorba, a párzás és a fiatalok nevelése komoly jelentőségűvé válik, melyben az életforma valamennyi tagja kevés más dologgal foglalatoskodik.

All rights reserved: [email protected]