ZetaTalk: Az első találkozás

Nancynek egy tipikus első találkozása volt velünk, a másokat-szolgáló zétákkal, és el fogja nektek mesélni a történetet.

Nancy hipnotikus visszaidézése

Sokat jártam le a mocsárhoz. Jó sok béka volt, és este a békák olyanok voltak, mint egy kórus. Mintha a víz mosná a tengerpartot, olyan mennydörgő hang egy lágy módon. Kergettem a békákat nap közben, megfogtam a zöld testüket, és aztán elengedtem őket. Nagyon sok béka volt a mocsárban. Egy nagy mocsár. Ha keresztülnézel a mocsáron, látod a ködöt felszállni. Ez egy elárasztott legelő volt, és a fák háttérfüggönyt alkottak a folyó mentén. Soha senki nem ment oda, de én sétáltam a berekben, a magas fák közt, és amikor egyedül vagy a abban a berekben, elfelejted, hogy más dolgok is vannak körülötted, senki nem lát téged. Senki nem látott a vasúti sínekről, senki nem látott az erdőből, az úton meg semmi forgalom nem volt. Csak te magad voltál. Szóval egy csomószor lementem az erdőbe és átnéztem a mocsáron az erdőben, és amikor lementem oda csak egymagam voltam, sétálva ott az erdőben. Órákig el voltam. Senki nem tudta volna, hogy hol vagyok, mert nagy fák voltak. A kidőlt fák nagy tönkjein gombák nőttek. Nagy páfránylevelek, néhány mérges csalán, amiktől óvakodnod kellett, nehogy hozzájuk érj, de főleg csak a nagy fák. Soha senki nem ment oda.

Kislány voltam. Kezeslábas volt rajtam, kék kezeslábas és talán egy piros póló alatta. Lementem oda az erdőbe, és nagyon érdeklődő voltam. Mintha mindenre fel lettem volna készülve. Nagyon érdeklődtem az állatok iránt és nagyon nyugodt voltam és figyeltem őket. Most még azt hiszem, állok. De igazából valaki engem figyel ott az erdőben. Még mindig állok és az az érzés fut át rajtam, mint amikor tudod, hogy valaki ott van körülötted, de nem tudod, hogy kicsoda vagy hogy hol van. Szóval ez az érzés jár át. Egy kidőlt fánál vagyok. Nem látom, hogy mi az, ami miatt ideges vagyok, de a szemem sarkából egy mozgást látok, balról, kifelé jönni egy fa mögül. Azt hiszem, jobbra is van valami, de nem vagyok biztos benne. Valaki egyszer csak kilép a fa mögül. Ez egy azok közül a vékony fickók közül, nagyon szürke, világosszürke igazából. Majdnem kisebbek, mint én. Nem tudom mire vélni. Semmit sem szólnak, én meg csak bámulok. Akkor azt érzem, hogy többen is vannak jobbra és balra. Azt hiszem, nem ijedtem meg ettől, mert már hozzászoktam a vadon élő élőlényekhez, mint a nyulakhoz, amiket otthon kedvtelésből tartottunk. Szóval sok vadon élő élőlény nagyon nyugodt, mint az őz, csak akkor mutatják meg magukat, amikor biztonságban érzik magukat. Szóval nem ijedtem meg ettől. Egy pár közülük, azt hiszem, odajött, jobbról és balról, meg a hátam mögül, és a két könyökömnél megfogtak. Én ettől még mindig nem riadtam meg, mert egyszerűen nem kaptam felőlük olyan rezdülést, amely ellenséges lett volna. Azt hiszem, mozgunk, inkább hátra, mint előre, el attól a kidőlt fától.

Valamilyen korong alakot látok, kicsi. Igazából csak három vagy négy van ezekből a fickókból. Egy kis korong forma, talán 12 láb széles, nem olyan nagy. Eléggé kíváncsi vagyok. Azt hiszem, a kezdeti reakcióm inkább kíváncsiság volt, mint félelem. Próbálom kitalálni, mi lehet ez. Semmi ellenségeset nem érzek. Úgy tűnik, mintha pont afelé a hajó felé haladnánk, és egy rámpa van leengedve belőle. Egy kis idegességet érzek egy ponton, amikor felfelé megyünk a hajóba, azt gondolom, hogy az egy szűk zárt hely, és nem tudom, hogy miért csináljuk ezt. A fák sötétek, nagyon sűrű erdő, és a gyomok a folyó mentén nagyon elzárttá teszik a helyet. Nem hiszem, hogy tennék bármilyen ellenállást. Úgy tűnik, hogy érdekli őket a fejem, meg a kezem és a csuklóm. Úgy látszik, hogy a kezeimet és a csuklóimat vizsgálgatják, hogy hogyan hajlanak a csuklóim. Most mintha a mindkét oldalon a fejemre tennék a kezüket, mintha csak méricskélnék. A fejem tetejét nézik valami okból. Kíváncsi kis teremtmények, nagyon szürkék, világos szürkék, még kicsit kisebbek is, mint én vagyok, bár én sem lehettem több 8 évesnél.

Az egyikük rám néz, közel teszi az arcát az enyémhez, talán szemkontaktus, és mintha mondani akarna nekem valamit. Mintha azt mondaná - "Tudod, hogy miért vagyunk itt? Tudod, hogy mit akarunk?" Talán azért, mert nem félek, talán erre gondol, amit én már eddig is tudtam. Csak meg akarom keresni és meg akarom találni, hogy tudom-e. De inkább még mindig azt gondolom, hogy ők igazán kíváncsi kis teremtmények.

Oldalon van valami, ami úgy néz ki, mint egy kis tálca a fogorvosi rendelőben, ahol van az a kis tükör egy állványon meg ilyenek. Ez jobbra van, és ez egy picit nyugtalanná tesz, ha rágondolok. Azt gondolom, lehet, hogy a jobb alkarommal fognak valamit csinálni, mint amikor vért vesznek vagy hasonló, kicsit megszurkálják az alkarodat. De nem hinném, hogy valami ilyen történne. Talán valahol fenn a könyökömnél csinálnak valamit, a könyék hátulján, de ez semmi jelentős. Engem sokkal jobban érdekelnek a sötét szemek, és hogy hogyan próbál üzenni valamit. Még mindig az kérdi - "Tudod, hogy miért vagyunk itt?", és én nem vagyok biztos benne. Az erdők zöldjéhez van valami köze, és ahhoz, ahogy én a természetet szeretem. Én mindig barangolok, és sok időt töltök egyedül a természetben. Igazából csak nézem a természetet, hogy belekerüljek, megértsem, elvesszek benne, megfigyeljem. Nagyon nyugodt vagyok benne, nagyon nyitott.

Azt mondja nekem, hogy a nagymamám is ilyen, szereti a természetet, nagyon kíváncsi. Azt mondja, lesz egy szerepem emiatt. "Tudod, hogy miért vagyunk itt?" Az erdők végtelenségéhez van köze, és hogy milyen csodálatos ez, hogy ilyennek kell lennie, hogy ilyennek kell maradnia. Próbálok gondolkodni, hogy még mi miatt. Nézzük csak, a nagymamámról mesél nekem, és hogy a nagymamámmal is beszéltek rólam.

Úgy tűnik, hogy lefeküdtem hanyatt egy asztalra, de nem igazán volt lapos, inkább valami olyan, mint egy kanapé. Meg akarták nézni a lábaimat. Sokat járkáltam mezítláb. Hogyan hajlanak a lábaim a bokámnál, megint megnézték a csuklóimat, hogyan hajlanak, és azt hiszem, a homlokommal fognak valamit csinálni. Nem veszik le a ruháimat, csak egy kicsit előrehajtják a fejem, és valahogy leárnyékolják a szemem, vagy mondják, hogy csukjam be most a szemem. Valamit csinálnak a homlokommal. Nem igazán érzek kellemetlenséget. Azt hiszem, alapjában véve, megbízom ezekben a fickókban. A fejem oldalán van a kezük, arccal felfelé húzzák a fejem, próbálják megvizsgálni. Szögben tartják a fejem és valamit csinálnak a homlokommal. Pozícionálják a fejem. Korábban a fejem tetejét nézegették. Ez egy kicsit fájdalmas, de nagyon tompa fájdalom. Most nem érzem úgy, hogy sokat gondolkodnék azon, amit kérdezett - "Tudod, hogy miért vagyunk itt?" Egy kicsit elterelődök. Nem hiszem, hogy akár becsukták volna az ajtót. Ez egy kis hajó. Nem lehet nagyobb, mint ez a nappali. Azt mondom nekik, hogy vissza akarok menni a békáimhoz, mire ő azt mondja - "Vissza fogunk jönni." Azokról a zöld békákról gondolkozom, hogy hogyan ugranak, és hogy hogy néznek ki, amikor ugranak. Mindig olyan nedvesek voltak, olyan nehéz volt őket megfogni, igazán szép testűek. És a köd a bokrok között, és a mocsár vize is elbűvölt engem, úgy tele volt élettel, vízfodrok, buborékok meg ilyesmik.

Egy hosszú ösvény vezetett az istállóig az erdőben. Soha senki nem jött le ide, csak én. Én voltam az egyedüli, aki szeretett az erdőbe menni. Ezt a kis kék ruhát hordtam, és a kis piros pólót. Két kis fémcsat a kezeslábasomon, mindkét oldalon, és zsebek voltak rajta, derékról nem lehetett beszélni. A hajam alighanem 2 copfban volt. Elég lazán volt, nem volt szorosan befonva. Azt gondoltam, hogy a hajam valamiképpen pelyhes a fejem tetején, amikor ők a fejem tetejét nézegették, mikor a fejemet vizsgálták. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy a vállamig érne a hajam. Csak valami lazán érződik a fejbőrömnél, mintha bodros lenne fent a fejem körül, de nem hosszú. Tudom, hogy nincs rövid hajam. Tudom, hogy copfjaim voltak úgy 12 éves koromig. Azután, azt hiszem csak megyek és végigsétálok a vasúti sínek mentén, ahogy terveztem is azon a reggelen. Aztán pedig csak eszembe ötlik, ami az imént történt, az a kis fickó, ahogy előjött a fa mögül, csak kihajolt, a másik kettő pedig mögülem. Én álltam. Egy kidőlt fa volt előttem. Nagy, magas fák voltak. Egy öreg erdő volt. Azt mondta, "Vissza fogunk jönni."

Nancy hipnotikus visszaidézésének vége

All rights reserved: [email protected]