Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
2002. április |
- |
Gyakori reakció az embereknél, amikor először mérlegelik a póluseltolódást, úgy, ahogy mi bemutattuk, hogy azt gondolják, hogy a legjobb választás kinyiffanni az árhullámokban, elsüllyedni a földrengési törmelékek között, vagy nekicsapódni egy falnak az erős szelek által és gyorsan túl lenni az egészen. A többélű katasztrófák legtöbb túlélője bénultan ül, amíg a halál utol nem éri. Képzeljétek el a World Trade Center katasztrófát, segítség és megmentés nélkül. Élelemporciók behozatala nélkül, pénzügyi segítség nélkül, médiafigyelem nélkül. Ez lényegében egy depresszió, ahol egyre kevesebbet tesznek, ahogy az idő telik. Betegség üt be, és a bénultak és kiutat nem látók végül meglelik a kiútjukat, csöndesen.
Mi mindenekelőtt a túléléssel való küzdelemnek egy szkenárióját mutatjuk be, vándorlással és terrorral, és egy kettős élet élését a bizonytalanságból kifolyólag, ami a vezetés titkolódzásának eredménye. Túljutva ezen, mint egy rövidtávú problémán, a nagyobb probléma egy sötét felhőként körvonalazódik. Az élet az Újidőben terhes a pusztuló erdőktől, hiányzanak belőle a háziállatok, a csordák vagy a vadon élő állatok táplálékként, és a kertek, amelyek nem fognak virágozni. Adjátok hozzá ehhez egy Mad Max-szerű világ képét, ahol a törvények és egy kormányzati testület nem létezők lesznek vagy az önmagát-szolgálni felé lesznek elfordulva, fosztogató bandákkal és annak kényszerével, hogy örökre egy visszafogott módban kelljen élni a túlélés érdekében. Aztán ott van a 25 éves vulkanikus homály időkerete, együtt a klímaváltozással, mely a vegetációtól megköveteli, hogy alkalmazkodjon csakúgy, mint azt, hogy próbáljon újra-kinőni, és ez egy hosszú időnek tűnik addig, amíg valaki leülhet este a verandára és élvezheti az estét. A gyerekesek lemondanak róla, hogy a gyerekeik valaha is oktatásban részesüljenek, hogy megéljék a felnőttkort anélkül, hogy egészségügyi problémák gyötörnék őket, romló fogak, fájdalmas kórok, és csak azt látják, hogy egy olyan világra szülnek gyermeket, ami egy rémálom. A leromlott egészségi állapotban lévők lelki szemeik előtt látják, ahogyan teherré válnak mások számára, és félnek attól, hogy ez lassanként fog történni, hogy ők sem nem lesznek tudatuknál, esetleg szenilisek vagy kómásak lesznek az éhezéstől, és képtelenek lesznek bármilyen szinten is irányítani az életüket.
Ezért, roppant nagy aggodalmak vannak bárkiben, aki az üzenetet akár fél-komolyan is veszi, az első gondolat pedig az, hogy ezt a rémálmot el kell kerülni. Adva lévén tehát a perspektíva, mi marad még, amiért érdemes lenne élni?
Az erősen másokat-szolgálóknak nincs gondjuk ezzel a forgatókönyvvel, mert ők gyorsan elrendezik magukban, hogy milyen lesz az életük másoknak, és ennek megfelelően hozzák meg döntéseiket. Ez nem tér el attól, mint amit ők a jelen mindennapjai során tapasztalnak. Lehet, hogy azt mondják nekik, hogy rákjuk van, de ők azt fontolgatják, hogy ki az, aki tőlük függ, és eszerint bonyolítják az életüket. Lehet, hogy azt mondják nekik, hogy valakire a családból vagy a szomszédból nehéz idők várnak, és a saját életüket lefelé aszerint módosítják, hogy befogadják ezeket és megosszák velük, amijük van. Lehet, hogy azt mondják nekik, hogy valaki közeli személy mulasztott a felelősségeiben, és ők habozás nélkül belépnek, hogy kitöltsék az űrt, hogy apái legyenek apátlan gyerekeknek vagy miegyéb. Ezért, az erősen másokat-szolgálóktól nem lenne valószínű olyan kifejezéseket hallani, mint "minek élni?", mivel ők tudják, hogy a nehéz idők különösen megkívánják, hogy valaki ott legyen a többiekért.
Az erősen önmagukat-szolgálók egy hasonló módon rendezik el ezt magukban, viszont a másik irányba. Mint a mindennapi döntéseik esetében, ők a szituáció mögé néznek, hogy lássák, hogyan lehetne abból előnyt kovácsolni az ő saját élvezetükre vagy hatalmi helyzetükre. Miután áldozatok bármikor találhatók, ők sok áldozatot és fosztogatást és zsákmányolást tételeznek fel, és megtámadások lehetséges arzenálját egy póluseltolódás utáni helyzetben. Ezért, a nagymértékben önmagukat-szolgálók szintén nem valószínűen fogják azt mondani, hogy "minek élni?", mivel ők nyalogatják a szájuk szélét és dörzsölik a kezeiket.
Az eldöntetlenek azok, akik valószínűek arra, hogy ezt a kijelentést tegyék "minek élni?", mivel ők nem polarizálódnak egyik irányba sem, hanem inkább a saját életükre gondolnak, és arra, ahogyan napi szinten egymással érintkeznek, vagy arra, amire jutottak, hogy napi életként számíthatnak. A fókuszban az én van, de úgy, ahogyan egy gyerek önmagára koncentrál. Hogyan fog ez érinteni engem, mit fogok tenni, ha ezzel vagy azzal kerülök szembe azok nélkül a források nélkül, amiknek a számomra való rendelkezésre állására számítottam. Az éretlen szellem csak idáig tolja ki a poszt-póluseltolódási szkenáriót, a selyemgubó széléig, amiben az életét látja, és látja, hogy ez a selyemgubó nincs ott. Az állás oda lesz, a barátok és a család meghalnak vagy elvándorolnak, a raktárpolcok kiürülnek, a kormányzati szervek egyszerűen nem fognak működni, és kihez forduljanak a panaszaikkal? Ezért, az éretlenek, az eldöntetlenek lesznek azok, akik az Újidőben motivációs problémákkal küszködő vezetőket fognak prezentálni.