Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995 júliusa előtt |
- |
A zétákat azzal vádolják, hogy egyfajta kollektív tudatuk van, hogy látszólag rovarok módjára tevékenykednek, gépiesen, és egyéniség nélkül. Honnan jöttek vajon ezek a feltételezések? Először is, mi klónozással szaporodunk, így a kinézetünk figyelemre méltóan hasonló lehet. Másodszor, a kommunikációs módszerünk telepatikus, az emberek feje fölött, akik javarészt nem érzékelik, hogy bármiféle beszélgetés egyáltalán történne. Harmadszor, nincs veszekedés, sem tétovázás, amit az emberek látnának rajtunk, amikor munkában vagyunk a kontaktáinkat ellátva, mivel mi mindannyian időben jóval előtte megegyeztünk abban, hogy hogyan kezeljünk bizonyos témákat, amik előjöhetnek. A minket kollektív tudattal rendelkezőnek vélő emberek hiányos adatok birtokában rajzolják meg ezeket a következtetéseiket.
Képzeljétek el, milyennek tűnnének felnőtt férfiemberek egy idegen faj számára, ha csak a munkájuk közben találkoznának össze velük. Ott mindannyian a szabványos szürke munkahelyi öltönyükben vannak, fehér ingben, nyakkendőben. Hasonló hajviselettel. Mindig frissen borotválva. Ugyanolyan fekete aktatáskákat cipelve. Egymást a szabványos kézfogással köszöntve. Világos, ez egy kollektív tudat. Amikor a vezér szól, a többiek bólintanak és kissé mosolyognak. És még csoportosan is tapsolnak! Az ebből a képből hiányzó adat eltorzítja azt. Amit az idegenek nem láttak, az a panasz-ülésszak a sör mellett munka után, a látszólag készséges elméken keresztülcikázó gondolatok, a hétvégén lebonyolódó szórakozási és szexuális érdeklődések széles skálája, az ebédnél kifejezésre juttatott előnyben részesítések, amint a csoport azon vitázik, hogy melyik étterembe menjen el, és a vad bikini alsó, amit közülük az egyik még a munkahelyén is visel, ami mind hozzá tartozik.