Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1997. május |
2002. január |
Ha a Föld otthona képződő entitásoknak, és a Világok Tanácsa szabályozza a látogatásokat az olyan entitások között, akik az ilyen otthonokban végzettséget szereztek, hogy az Univerzumban utazzanak, akkor vajon milyen idősek lehetek azok az entitások, akik a Tanácsban ülnek? Az idő hossza nem egy eligazító tényező itt, mivel a spirituális dolgokban való előrehaladásban kevésbé számítanak az évek, mint inkább a növekedés. Vannak öreg lelkek az önmagukat-szolgáló táborokban, melyek alig növekedtek túl a legéretlenebb földi lelkek pontján! Ők határozottan önmagukat-szolgálók, és így haladtak át a 4. denzitásba, és ott ülnek. Vannak relatív fiatal lelkek, akik gyorsan mozognak a denzitások között, mivel természetüknél fogva gyorsan növekednek, és nem haboznak felhasználni a tudásukat. És a kettő között van a határtalan többség, akik helyenként vesztegelnek, újralátogatnak területeket, amiken már áthaladtak, hogy megszilárdítsanak leckéket, és elakadnak mostani és akkori természetük miatt, és csak akkor jutnak túl az akadályokon, ha felismerik, hogy ez megakadályoz minden további fejlődést.
Az emberi társadalomban megvannak ezeknek a megfelelői nálatok, de ezt beárnyékolják a természetes hátrányok, amikkel a nagyon fiataloknak harcolniuk kell. A pici baba, aki tehetetlen, hogy etesse, mozgassa, vagy fürdesse magát, tisztán érdektelen az emberek számára, tekintet nélkül az inkarnálódó lélekben rejlő bölcsességre. A tipegővel, aki szimpla szó frázisokkal küszködve kommunikál, csak úgy bánnak, mint egy lehetőséggel. A kamaszt, aki mohó a tanulásra, de gyakran belegabalyodik a kísérleteibe, hogy a legegyszerűbb szerkezet megalkossa, csak a szerető szülők és rokonok tartják nagyra. A tinédzsert, aki lehet érett, és nagy bölcsességeket beszélhet, lenézik, mert lázadónak vélik őt, és azt gondolják, csak azért beszél, hogy megerősítse magát a függetlenségre való vágyában és saját maga fontosságában. Így az ötlet, hogy egy rokon fiatal bölcsebb lehet, mint az idősebbek, felfoghatatlan az emberek számára. Milyen gyakran jön a gyermekek szájából nagy éleslátás? Milyen gyakran mutatják érett, java korukban lévő emberek motyogásai, hogy a gondolkodásuk zsúfolva van függőségi sóvárgásokkal, irracionális bosszankodásokkal, önámítással, és hogy képtelenek kreatívnak és talpraesettnek lenni? A kor semmit nem jelent!
Egy lélek nincs tudatában saját állapotának, de hajlamos felismerni más erős lelkeket egy inkarnáció közben. Az emberi forma egy nagy álarc, mindent összevetve, kivéve a tanultaknak. Az idős lelkek majdnem azonnal felismerik egymást. Ez nem egy testbeszéd dolga, mivel az ember tudatlan lehet lelkének korát illetően, azon kívül, hogy úgy találja, másként közelít meg dolgokat, mint mások körülötte. Egy idős lélek gyakran találja úgy, hogy erősen önmagát-szolgáló szándékokkal van dolga, vagy hogy hirtelen lépéseket tesz ott, ahol mások körülötte vitáznak vagy bizonytalanok. Egy idős lélek gyakran rendelkezik olyan rutinkészlettel, ami meglepi a szülőket, korán kifejeződve a fiatal ember életében, akinek a tudása és jártassága egy, a szülők által adott neveléstől különböző forrásból származik. Vannak tehát jelek, de az idős lélek egy fiatal testben - a legtöbb esetben - különösen és elhagyottan érzi magát, amíg nem találkozik más hozzá hasonlókkal.